SÜN BALÁZS

Erdőszélen, erdőszéli tölgy tövében volt egy ház. Abban lakott hét süntestvér: Sün Aladár, Sün Piroska, Sün Adorján, Sün Dorottya, Sün Demeter, Sün Tihamér s a legkisebb: Sün Balázs. Hogyha jól bevacsoráztak szűk lett nékik az a ház, s előfordult ilyenkor, Hogy kívül rekedt Sün Balázs. Furakodott, nyomakodott morgott, perelt dühöngve Semmit se ért, mit tehetett, lefeküdt a küszöbre telt az idő, múlt az idő Éjre éj és napra nap egyre többször fordult elő, hogy a házból a legkisebb kimaradt. „Ebből elég! Torkig vagyok!” kiáltott fel Sün Balázs „sokan vagyunk, s kicsi nékünk ez a ház”. „Éppen ezért én elmegyek Szerbusz néktek hat testvér Sün Aladár, Sün Piroska, Sün Adorján, Sün Dorottya, Demeter és Tihamér!” Miután így elbúcsúzott fogta magát, elindult lába nyomán Porzott a vén gyalogút. így baktatott, így poroszkált szomszéd tölgyig meg sem állt Ottan aztán sürgött, forgott, árkot ásott, falat emelt, tetőt ácsolt, ajtót szegelt, És mire a nap leszállt, épített egy kalyibát. „Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok! Nem tolnak ki a küszöbre a nagyok!” Falevélből ágyat vetett kényelmeset, belé feküdt s hortyogott hogy csörögtek s remegtek az ablakok. Éjféltájban vihar támadt hajlítgatta a vén fákat Fújt a szél nagy zajjal ám s arra ébredt, hogy zörögnek A kalyiba ajtaján. „Ki az? – szólt ki fogvacogva - Ki kopogtat éjnek idején?” „Mi vagyunk az – szóltak kintről mi vagyunk a hat testvér Sün Aladár, Sün Piroska, Sün Adorján, Sün Dorottya, Demeter és Tihamér!” „Elvitte a szél a házunk, engedjél be, ázunk-fázunk idekinn, csurom víz a kabát rajtunk és az ing!” „Jól van, jól van - szólt Sün Balázs – Jövök már” s fordult a kulcs, nyílt a zár. Betódultak mind a hatan Tele lett a kalyiba Kérdezte is Sün Tihamér: „Mondd csak testvér, nincs csak ez az egy szoba?” Lefeküdtek, elaludtak s arra ébredt Sün Balázs: Újra kicsi lett a ház! Mert az éjjel ide-oda lökődve kiszorult a küszöbre. „Ejnye! – mondta fejvakarva – Mit tehetnék? Megnövök! S akkor talán nem lesz ágyam, Nem lesz párnám a küszöb!”